|

2002 karácsonya óta
rendszeresen látogatjuk a kőszegi Dr. Nagy László Gyógypedagógiai
Intézmény Gyermekotthonát.
Átlagosan 30-50 gyermekkel foglalkoztunk, 8 és 16 év közöttiekkel
minden második héten. 2005-től a gyakoriságot csökkentve havonta
egyszer vagy háromhetente tudunk utazni hozzájuk. Ennek oka más
irányú elfoglaltságaink sűrűsödése, és persze a távolság.
Egy-egy
utazás 500 km, ami bizony tetemes benzinköltséggel jár.
Egy ilyen klubalkalom fél 1-kor kezdődik közös játékkal. A
foglalkozáson való részvétel nem kötelező. Akik viszont jelen
vannak, azok nevei felkerülnek egy tablóra, amin számon tartjuk a
részvételt. Tanév végén a legszorgalmasabbak hűségoklevelet és
ajándékot kapnak.
A játékidőt esetenként bábelőadás követi, melyet a végén a gyerekekkel közösen
megbeszélünk. Levonjuk a tanulságokat, néha kis csoportokban folyik a
beszélgetés.
A nap következő programja, hogy az ott élő gyerekeket érintő témákat
dolgozzuk fel. Pl. öltözködés, divat, iskola, zene, sport, barátság,
szerelem, mi van, ha bajba kerülnek, mi van, ha kikerülnek az
intézetből stb.
Az egészet fűszerezzük sok-sok énekléssel, még több játékkal,
vidámsággal. Közben a magunkkal vitt édességeket, rágcsálnivalókat
is elfogyasztjuk.
Különleges alkalmakra – húsvét, karácsony, tanévzáró – különleges
ajándékcsomagokkal, programmal, és sok-sok finomsággal érkezünk.
Minden gyermek születésnapját is számon tartjuk, és megünnepeljük.
(Sajnos nem mindegyik gyermeknek ismert ez a nevezetes nap.)


2006 januárjától a
Győri Csecsemő és Gyermekotthont is havi rendszerességgel
látogatjuk.
A program itt is hasonló a kőszegi gyermekotthonban tartott
klubalkalmak programjával.
Ebben az otthonban főleg a fiatalabb és a legfiatalabb korosztály
képviselteti magát.
Itt főleg bábelőadásokkal színesítjük programjainkat.
Képek
Az ukrajnai
gyermekotthonban végzett munkáról szóló információkat lásd a
"Határon túl" menüpont alatt!
|
|
|
|